Mindig van tovább...

Ááááá! :D
Nem tudom mi van velem, de tele vagyok energiával, olyan szinten, hogy ááá, ezt le se lehet írni. :D
A délutánom totál spontán alakult, Tomival csak a megbeszéltnél később tudtunk találkozni, de nem is volt baj, mert felhívott az egyik osztálytársam, akarom mondani volt osztálytársam (jó, tudjátok mit? :D Mondom úgy, hogy gimis osztálytársam), na de felhívott, hogy nem érek e rá egy félórára, mert épp itt van a környéken és sétálhatnánk egyet. Jaaaaj úgy örültem neki, és mivel Tomi még a fasorba sem volt, gondoltam miért is ne találkozzunk? :) Persze amióta elballagtunk, beszéltünk, meg minden, de élőben sokkal másabb, mint neten. Lementünk a parkba, illetve elsétáltunk, leültünk egy padra és beszélgettünk. Mesélt, aztán én is. :) Jólesett nagyon, hogy eszébe jutottam. :)
Aztán találkoztam Tomival is, fagyiztunk egyet, meg beszélgettünk. :) Holnap ők mennek a bizonyos nyitóbulira, és mondta is, hogy tartsak velük, de annyira nincs kedvem menni. Mindenesetre cuki volt, hogy hívott. A lányok pedig még mindig nem írtak. Hmm, azt hiszem nem nyitok feléjük többet, amíg nem látom, hogy van érdeklődés irántam.
Miután hazajöttem, szinte rögtön mentem is bevásárolni. Ötletem se volt, hogy mi legyen a kaja, a holnapi menü persze megvan és annak ellenére, hogy kedvem volt főzőcskézni, nem akartam már így 6 óra környékén nekiállni pörköltöt csinálni, úgyhogy egyszerű saláta lett belőle. Én úgysem eszek már ilyenkor, a többieknek ez pedig megfelelő.
Késődélután még porszívóztam is egyet, ráfért már a szobámra, komolyan, olyan másabbul érzem így magam. :) Aztán ha már ott jártam, portalanítottam is, ja, meg persze edzettem is. Futni nem akartam már lemenni, mert a kaja is itt volt, meg úgy egyébként sem, így hasizmot erősítettem, majd különböző erősítőgyakorlatokat csináltam. Húú, hihetetlen milyen jólesett. :):)
Most pedig eljött az este, pihizek, gépezek, megy a zene és természetesen a fények sem maradhatnak el. Igen, ezt még nem írtam szerintem, de az a lényeg, hogy a szobámban van egy hatalmas tükör, amit egy karácsonyi égősor szegélyez, amit be szoktam kapcsolni, függetlenül attól, hogy milyen évszak, vagy hónap van. Nem tudom miért, egyszerűen ez engem megnyugtat, imádom. Em mindig kikészül, nem érti miért ragaszkodok ehhez akár július közepén is és igazából én sem, meg tisztában vagyok vele, hogy ez hülyeség, de imádom! :D:D
Hmm, egyébként ahogy jöttem haza a bevásárlásból az egyik-tőlünk 5 percre lévő kocsma előtt- láttam az ex kocsiját. Igen, a legutóbbi ex-ét. (Z.-t nem tekintem ex-nek. Ez talán fura, de mivel nem kötődtem hozzá se érzelmileg, se sehogyse, ez szerintem így okés.) Egyébként épp ma tudtam meg, hogy a szülinapon, amire 30.-án vagyok hivatalos, az ex is ott lesz. Hmm, érdekes lesz, kíváncsi vagyok mennyit változott és hogy fog e bunkózni velem. :D Igazából engem még mindig érdekel, hogy mi lehet vele, csinálja e az egyetemet, hogy telnek a napjai, stb., de tudom, hogy megint ugyanaz lenne, ami pár hónappal ezelőtt és azt nem akarom. Örülök, hogy vége lett a kapcsolatunknak és nem, nem haragszok rá. Csak hagyjon békén kapcsolat terén. Nincsenek már bennem rossz emlékek, nincs bennem már az agresszív énje sem,  komolyan. Elvégre Ő volt az utolsó, aki ki tudott belőlem váltani bármiféle érzéseket. A másik ilyen emberről pedig már írtam.
Nos, mára ennyi voltam, most olvasgatok kicsit, amíg van energiám. :D
Jók legyetek! :)

 ... csak hogy Ti is pörögjetek, na meg mert erre a számra vagyok ráfüggva már 2 napja. :)

Nos, a lányok nem írtak vissza, annak ellenére, hogy voltak gépközelbe, úgyhogy ez a holnapi bulis dolog szinte biztos, hogy elmarad. A tegnap este után mondjuk kicsit sem bánom, bár azért egy "bocsi, nem érek rá", vagy "bocsi, nincs most kedvem hozzá" jólesett volna. Mindegy, lehet csak én várok sokat, mindenesetre lehet írnak majd, csak fura, hogy elolvasták, amit írtam és egy szót nem válaszoltak.

Tegnap viszont voltunk iszogatni tesómékkal, akinek mostmár illene nevet adnom. Igen, Ő lesz Em. Nem volt olyan durva este, meg már hamar "otthon" voltunk, de jól éreztem magam, rengeteget csocsóztunk, bár a többiek hamar megunták, én simán játszottam volna egész este. Iszogattunk, én nem ittam sokat, egy porto és egy boroskóla bőven elég volt. :) Igen, nem bírom a piát, bár ez nem is csoda, hisz pici vagyok, vékony vagyok, lány vagyok. És amúgy sem szoktam sokat inni, részeg sem voltam még soha, lánytól amúgy sem szép.. Vagy erről írtam volna már? :D Igaz nem itthon aludtam és korán keltünk, de olyan jót aludtam, hogy huhúú. :) Lehet azért, mert Gergő ott volt mellettem, aki egy gentleman? Igen, hihetetlen, hogy ilyen létezik, de határozottan az. :) Nagyon jól érzem magam vele továbbra is, nem érzem magam sürgetve, és azt sem érzem, hogy konkrétan arra menne ki a játék, hogy összejöjjünk és bumm. Lazának érzem az egészet, bár mégis éreztetjük a másikkal, hogy nem közömbös nekünk. Ez a legjobb azt hiszem, mert észrevettem magamon, hogy ha valaki nagyon közeledik, hamar megijedek. Oké, ez talán viccesen hangzik, vagy furán, de tényleg. És most ez így pont jó.. :) Tegnap amúgy elfogyott a pénzem. Érdekes, évek óta nem voltam így, úgyhogy sajnos vagy nem sajnos, de kérnem kell majd Anyáéktól. De ezt sem most akarom, hanem majd ha nagyon kell.. új érzés ez, és nem mondom, hogy olyan rossz lenne. Érdekes, fura, új.. de semmiképp nem rossz. Most fogok rádöbbenni, hogy szinte mindenhez pénz kell manapság. :/ Amúgy büszke vagyok magamra, mert ahhoz képest, hogy nő vagyok, nagyon jól be tudom osztani a pénzt, és mindamellett, hogy Anyáéktól régen nem kellett kérnem már, a szórakozásra, meg a bulizásra is mindig jut. Vagyis jutott, egészen ideáig.. :D Bumm. :D Segáz, 3-4 hét és újra meló egész nyáron, akkor megint sokáig elleszek anélkül, hogy Anyáéktól kellene kérnem. :)A mai napom amúgy érdekes lesz, mert elterveztem, hogy baromi sokat tanulok, de közbe felhívott Tomi, hogy találkozzunk már. 2 hete nem találkoztunk, szóval egyértelmű, hogy Őt helyezem most minden dolog elé, utána pedig elmegyünk Emmel a város egy távoli pontjára, mert Apának hozni kell valami cuccost, mert megkért minket, csak nem tudom már mi az.. :D Most viszont megyek, amennyi időm van, azt még tanulással töltöm el. Este pedig ha nem dőlök ki, olvasgatok is. :) Szép napot nektek! ... végre ismét süt a nap, élvezzétek Ti is! *.* :)

"Hiába minden szó, a vágy egy pillangó.
Ha nem vigyázol rá, tudod, messze száll."

Az előző bejegyzést legszívesebben kitörölném. Ám mégsem teszem, mert pillanatnyilag és akkor azok az érzések/gondolatok voltak bennem. Amit viszont észrevettem, hogy azokból a bejegyzésekből, amiket mostanában írok, bárkinek úgy jöhet le, hogy állandóan nyavalygok. Oké, ebbe talán van is valami, de egyébként meg csodásan telnek a napjaim, tanulok ezerrel, barátozok, stb., filmezek, olvasok, szóval elvagyok, mint a befőtt.
Írtam tegnap a lányoknak, hogy jó lenne elmenni a szombati nyitóbulira, de eddig még semmi válasz. Szerintem úgysem fognak jönni, mert mindketten a barátjukkal lesznek. Nem baj. Lehet elmegyek egyedül. :D Tudom, őrülten hangzik, de sosem voltam még egyedül bulizni és annyira kíváncsi vagyok, hogy milyen lehet. A gond csak azzal van, hogy messze van a hely és nem jönnék haza egyedül az éjszaka közepén, na meg tényleg.. ha történik bármi, a kis 40 kg-mal nem sokat érek. :/ Szóval csak a testi épségemet féltem, de egyébként meg simán átgondolom, hogy elmegyek e, mindig is ki akartam próbálni, hogy milyen lehet egyedül elmenni. Amúgy is mindig ismerek meg új emberkéket, de ha egyedül vagyok, ennek az esélye még nagyobb. Na nem mintha erre annyira vágynék egyébként, de tényleg érdekel, hogy milyen lehet. :)
Ami pedig a pasis dolgaimat illeti, jelenleg nem fogok ismerkedni senkivel, így is van két jómadár és totál hülyén érzem magam, mert mindkettőjükkel beszélgetek és na. Nem akarok senkit etetni, vagy ilyesmi. Az egyik srác azt mondta, hogy semmiképp nem fogom megbántani akkor sem, ha nem lesz köztünk semmi, viszont ha nem engedem, hogy megismerjen, az még rosszabb. Nos, nem tudom.. mindenesetre most csak sodródok az árral, aztán majd meglátjuk, de ismerkedni konkrétan nem akarok senkivel, párkapcsolatot konkrétan nem akarok. Nem is tudnám magam jelen pillanatban senkivel elképzelni.. illetve De! Csak az álom.. még hosszú ideig. És lehet utána is az marad. De addig is.. tudom, hogy az a dolgom, hogy élvezzem az életet, hogy csináljam a dolgokat és éljek. :) Épp ezért fogok sodródni az árral. :D
Tegnap amúgy elvittük Mazsit egy másik Nyuszkóhoz, hátha lesznek kisnyuszik. Amúgy is megvan őrülve a csaj, állandóan harap, és támad.. valószínűleg pasihiánya van. Igaz engem még sosem harapott meg (kopp-kopp).
Most megyek.. tanulnom kell, meg pakolni, csak a sorrendet nem tudom még, hogy mit kellene előbb. :D Úgyis jövök ma még,  addig is jók legyetek! :)

"Életem minden mozzanata az emberekhez kapcsol - hogy is lehetnék én "magányos"?"

Agyalgattam, nosztalgiáztam, kissé melankolikus hangulat kerített hatalmába, majd belém hasított a felismerés: menekülök.
Napok, sőt hetek óta labilis vagyok érzelmileg. Nem kicsit, nagyon.
Jobbá akarom tenni az életem, szebbé a hétköznapjaimat, azt akarom, hogy 100%-ban önmagam tudjak lenni a partnerem mellett. De nem, én még csak esélyt sem adok senkinek, mert önző módjára lökök félre mindenkit a megjátszott közönyösségemmel. Igen, többek között ez az egyik legrosszabb tulajdonságom és utálom magam ilyenkor, de hihetetlen módon tudom azt mutatni bárki felé, hogy semlegesek az érzéseim, hogy nem is érdekel mi lesz, hogy lesz. Erre egyébként még Mesi hívta fel a figyelmem egy pár hónapja, amikor vele is "eljátszottam" ezt, bár az félig-meddig tudatos volt.
Most pedig az Érdekes sráccal csináltam ugyanezt. De nem, nem akarok játszani vele. Túl értékes ember.. hihetetlen, nem is találkoztam még szerintem hozzá hasonló sráccal. Érzelmes, az egy dolog. Mindemellett figyelmes, okos, őszinte. Nem, nem állok úgy hozzá, hogy most itt akkor lesz valami, de az a fajta viselkedés, amit az elmúlt napokba tanúsítottam vele szemben, hát az valami förtelmes volt. Aaahj! =( Ezt utálom, hogy mindenkit csak bántok.. töröm össze az embereket, az esetek többségében szimplán csak azzal, hogy létezem. Ezért nem nyitottam az Érdekes srác felé sem. Mert bántsam meg Őt is? Na neem! És tessék, most kiderül, hogy pont azzal bántottam meg, hogy közömbös voltam. Most ott vagyunk, hogy a poharat kiürítettük és tiszta vízzel öntöttük fel, de nem akarok rohanni. Nem akarom adni alá a lovat. Beszélgetünk és pont. Amúgy sem szeretek több vasat tartani a tűzben és most másra koncentrálódik a figyelmem nagy része és abból kifolyólag, hogy az Érdekes sráccal újra beszélek, hülyén is érzem magam.
Bekattantam, nehéz eset vagyok. Még én se viselem el magam, ez kész röhej. Nem tudom elhinni, hogy van olyan, aki így is elfogad.

Voltam ma vért csapolni, egy hét múlva okosabb leszek.
Ezen kívül rengeteget tanultam ma, nagyon jól haladok.. :)
És megállapítottam, hogy milyen régen buliztam már egy igazán jót, szombaton pedig lesz egy nyitóbuli, az egyik szabadtéri szórakozóhelyé, úgyhogy megpróbálom összecsábítani a társaságot. :) 

Voltam ma mindenfele, csak könyvtárba nem. Nem is fogok menni, egyrészt azért, mert van olvasnivalóm, másrészt meg tényleg nem akarom elvonni a figyelmem a tételekről. Ma pl. 4 tételt tanultam meg egy az egybe, szóval elégedett vagyok magammal.
Délután pedig bicikliztem, futottam, most meg mindjárt erősítek egy kis hasizmot. :D Picit fura, futás közbe úgy meg tudnak nézni az emberek, meg aki meghallja, hogy futok, rögtön 'kettőspontÓ' fejjel azt kérdezi, hogy: "Mineeek?" :D De szerintem nem feltétlen azért mozog az ember, hogy fogyjon. Nekem pl. a közérzetem, meg a hangulatom is jobb lesz egy kis mozgástól, meg fel is pörgök. Ezen kívül voltam ma a vérvétel eredményéért. Hmm, nem mondanám, hogy olyan jó lett, a vasam az egekbe van és a májam sem működik rendesen, nagyon nem. Szóval holnap újra vérvétel, utána irány a belgyógyászat. Anya szerint az egyoldalú táplálkozással lehet ez összefüggésben, de azzal nem tudok mit kezdeni. Utoljára december elején voltam rosszul, igaz akkor nagyon durván, de azóta már hány hónap eltelt... Szóval nem hiszem, hogy ez lehet a baj. De nem is érdekel amúgy, mert jól érzem magam a bőrömbe, igaz étvágyam nincs, de elvagyok, vedelem a gyümileveket, mert azokat baromira kívánom, ma is nem tudom hány litert megittam.
Oké, talán nem kellene ilyen félvállról vennem az egészségemet, de ez már úgyse lesz tökéletes. Ismerek már annyit orvost, az összes városi kórházat úgy ismerem, mint a tenyeremet és nem, nem akarok orvoshoz menni. Úgy örültem annak, hogy júniusig nem hívott vissza szúrni a szakorvosom, mint majom a farkának. :D És tessék, mégis csapolnak. Igazából attól félek a legjobban, hogy valami olyat találnak, ami miatt nem tudok majd a továbbiakban egészségügyet tanulni. Na akkor lesz pánik rendesen. Jójó, nem kell az ördögöt a falra festeni, tudom én.
A holnapi vérvétel után pedig találkozok Mesivel. Kíváncsi vagyok milyen lesz, lassan 1 hete nem találkoztunk és alig beszéltünk. A következő hetekben/hónapokban fog egyébként eldőlni, hogy lesz e a barátságunknak jövője. Nem félek, csak kíváncsi vagyok.
Jövőhét kedden pedig osztálybuli lesz, a létszám igen magas, eddig úgy néz ki, hogy 1-2 ember kivételével mindenki el tud jönni, bár kérdéses, hogy ebből ténylegesen mi lesz, de húú, tuti nagyon jó lesz, már nagyon várom. Pénteken meg érettségizek egyet. (Y) :D
Most megyek tornázni, de úgyis jövök majd. Mostanság annyit írok, hogy még én is meglepődök rajta, remélem nem vagyok unalmas. :D

Talán ha elnyomom magamban a hiány érzését, feledésbe merül. Néha. Ha nem beszélek róla, néha úgy érzem, hogy normális vagyok. Ha viszont kimondanám bárhol, bárkinek, esetleg leírnám, már tényszerű lenne a dolog és kitörnék. Kitörne belőlem a türelmetlenség, a tehetetlenség, a hiányérzet, minden. Már látom lelki szemeim előtt.
Vannak dolgok, amikre várni kell és ezt el kell fogadni. Nem beletörődni, csak elfogadni és megtanulni együtt élni vele, ugyanakkor tudom, hogy semmi sem történik ok nélkül és idővel mindennek meglesz a gyümölcse. Igen, így kell lennie. Csak addig még baromi sok idő van...
És nem, nem beszélhetünk. Nem kommunikálhatunk. Lassan 2 hónapja nem tudok semmit. De igen, várok. Mert most ez van, ez jutott.
Ez az én időszakom, és az övé. A miénk, de külön-külön. Ő ott áll a messzi távolban, én itt. Csinálja a dolgát, a kötelességét, azt, amire vágyott és azt csinálja, amit mindig is szeretett volna. Én itt vagyok, és annak van itt az ideje, hogy szépen rendezgessem az életemet, úgy, ahogyan akarom. Úgy alakítsam ki a jövőmet, hogy boldog legyek és kiegyensúlyozott. És igen, biztos vagyok benne, hogy ennek így kell lennie. Ha itt lenne, ha nem ment volna el, most nem itt tartanék és Ő sem. Most annak van itt az ideje, hogy külön utakat járjunk, Ő világot lásson és tapasztaljon, én pedig felébredjek a kis álomvilágomból, mire Ő visszajön. Elvégre 2 év nem is olyan hosszú idő, ugye?

Félek, hogy túl sok időt töltünk el egymás nélkül és túl sokat változunk. Félek, hogy eltávolodunk egymástól és mire visszajön, már nem az lesz, aki volt. Vagy én nem leszek az, akit Ő megismert és úgy fogjuk érezni, hogy nem ismerjük egymást.
... és valahol belül mégis azt érzem, hogy ez lehetetlen. Mintha tudatában lennék annak, hogy mindig velem van, mellettem van és mellettem is lesz. Legyen akármilyen messze és még ha évekig nem is beszélünk, akkor is tudom. Érzem. Belül.. érzem. 

Tudom, össze-vissza írok és nem vagyok érthető. Nem egyszerű az életem, de hát én már csak ilyen vagyok. Keszekusza, bolondos, ugyanakkor mégis kiismerhetetlen. Nehéz eset. De tudjátok mit? Én ezt egy cseppet sem bánom! :D

"Ha két embernek együtt kell lennie, végül úgyis egymásra találnak."

Huhú, hogy én milyen szétszórt vagyok.. :D Március 30.-án voltam vérvételen és még nem mentem be az eredményért. Oké, mentségemre szolgáljon, hogy 2 hétig én abba a tudatba éltem, hogy majd elküldik a beküldő orvosnak, hát nem így volt. Aztán miután kiderült, hogy nekem kell bemennem, egy ideig tervezgettem, hogy suli után beugrok, de nem lett belőle semmi. És most jutott eszembe, szóval most hazafele beugrok, mert csak dél és 2 között lehet kikérni leletet. Remélem nem fognak rám csúnyán nézni azért, mert most megyek. De úgy eltelt az idő. :( :D
Ezen kívül tanulni is fogok ma, tételezni, meg a könyvtárba is el kéne menni, de filózok, mert az tényleg csak elvenné a figyelmem a tanulásról, ha most elkezdenék olvasni valamit. Hmm, mindenesetre átgondolom.
Amúgy gondolkodtam a nyáron most így reggel. Hogy tervezek e nyaralni menni, vagy úgy bárhová. De nem. Szegedre, talán. De az nem nyaralás, csak pár nap eltöltése céljából. Imádom Szegedet, szenzációs város! :)
A nyárra visszatérve, dolgozni fogok, szinte végig. Ha tesóm nem segít be (márpedig most úgy néz ki, hogy nem fog), akkor gyakorlatilag szabadnapom nem is lesz, csak ugye a hétvégék. Nem gázos, csak tavaly azért el tudtam menni ide-oda, tudtam pihenni, ha nagyon akartam, most ilyenre nem valószínű, hogy lesz lehetőségem. A pénz mondjuk így több lesz, amit ugye nem bánok, de a szabadságom kicsit el fog veszni, attól félek. Na de valamit valamiért. :) És tuti izgalmas nyárban lesz részem ettől függetlenül is.
Nyaralni pedig.. ha tudnék se mennék, vagy a fene tudja. Pénzem lenne is rá, bár azt is tudom jobb helyre tenni, besegítek Anyáéknak, meg már az is jó dolog, hogy ha kell valami, nem tőlük kérek pénzt, bár amúgy se szoktam sokszor hozzájuk fordulni. A tavaly nyári fizetésem alig 1 hónapja fogyott el, szóval mondhatni egész jól be is tudom osztani a pénzt, aminek örülök. Viszont nem tudom.. tavaly azokkal a barátnőimmel voltam nyaralni, akiktől időközbe a legnagyobb pofont kaptam és bár fennáll a közös nyaralás lehetősége, köszönöm szépen én nem kérek belőle. Nem tudnék jó pofizni és úgy viselkedni, mint eddig. Róluk is írok majd..
Most viszont megyek tanulni, mert haladnom kell. Jövök még délután-estefele. Csók! :)

"A valódi dolgok nem változnak. Még mindig a legjobb őszintének és igaznak lenni, hogy így kihozhassuk a legjobbat mindabból, amink van, hogy egyszerű dolgoknak örüljünk, és bátran viseljük, ha a dolgok rosszra fordulnak."

Olyan jó kedvem van, hogy egyszerűen muszáj írnom.
Nincs semmi extra, csak találkozóm volt. Nem agyalok, nem szárnyalok, nem vagyok a fellegek közt, egyszerűen csak szívből mosolygok, s ennyi épp elég.
Ücsörögtünk a tóparton, míg ránk sötétedett, beszélgettünk, hülyéskedtünk, rengeteget nevettünk. Többet, még ennél is többet akarok Belőle! ... legalábbis megismerni. Egyelőre.
Talán nem kellett volna, de beszéltem neki a szombat esti filozofálgatásomról és az érzéseimről. Nem számon kérően, vagy bunkón, inkább amolyan tényszerűen. Nem tudott mit mondani, s jólesett, hogy nem próbált ígérgetni, nem mondott olyat, amiről mindketten tudjuk, hogy nem teljesülne be. Még mindig nem tudom hogy álljak a dologhoz, vagy hogy egyáltalán most hogy állok hozzá. Leginkább sehogy. Aztán majd lesz valahogy. Mindenesetre már az nagy szó, hogy őszintén el tudtam neki mondani ennek a miértjét. Ez kicsit már azt jelzi, hogy kezdek megnyílni neki. Mostmár azt is tudja, hogy ez nekem mennyire gyenge pontom. Nem várom, hogy változtasson, hisz az Ő élete, a saját élete. Nem vagyok én senkije, hogy megmondjam mit csináljon. Mindenesetre azt hiszem próbálok kicsit távolodni Tőle. Nem akarom, de muszáj. Az agyam tudja. A szívem még nem kötődik, csak kötődne, ha az eszem hagyná, hogy jobban megismerjem. De pont ezt nem akarom. Így nem. Holnap délelőtt pedig gyülibe megyek. Tudom, elsőre talán fura, így igazán én is most megyek először, habár korábban már voltam ott, de nem azért, amiért most megyek. Érdeklődök, kíváncsi vagyok, beszélgetek.. és remélhetőleg csodásan fogom érezni magam. Na jó, nem remélhetőleg, mert ebben az egyben biztos vagyok, és erre van most szükségem. Egy kis biztonságra, lelki megnyugvásra.

"Ahol egy szív megbocsát,
Ott ég és föld, minden beleremeg,
Rohannak a testet átszövő, lüktető vérerek.
Elhagyni még nem tudod,
Szeretni már végképp nem mered."

A tegnapi napom nagyrészt pihenéssel telt, de megtanultam egy 10 oldalas töri tételt. Oké, nem tudom mind a 10 oldalt oda-vissza, de logikusan fel tudom építeni a témát és simán tudok beszélni róla 10-15 percet. Durva, ez az egyik leghosszabb tétel. Mindenesetre ma még egyszer elmondom magamnak szépen, hogy rögzüljön.
Ezen kívül befejeztem tegnap a már említett könyvet, valamint végignéztem a Jóbarátokat. A könyv iszonyatos hatással volt rám, amit szavakba sem tudok önteni, a Jóbarátok szintén. Fura volt, mert ugye a 6 szereplő 10 éven keresztül elválaszthatatlan volt. Kialakultak közöttük szerelmi szálak, születtek gyerekek, a végén azonban szétváltak útjaik. A be nem teljesült szerelmek persze beteljesültek, de akkor is szétszakadtak, a megszokott környezet végül üres lett. Aztán eszembe jutott egy idézet: "Bármilyen tökéletes is egy nap, mindig véget ér."  És ezt bármire rá lehet vetíteni.
Gondolom nem meglepő, ha a sulit említem. És mostmár nem tudom.. az általános iskolai osztályom szörnyű volt, a szó legszorosabb értelmében. Nem voltam senkivel rosszba ott sem, de nem volt összetartás, nem volt közösség, nem volt semmi, ráadásul az volt a "menő", aki rosszul tanult. Az emberek bántották egymást, tudatában sem voltunk az emberi kapcsolatoknak, a megbecsülésüknek, fogalmunk sem volt, hogy értékelni kell őket, megbecsülni, és hogyan kell megtartani. Ez nem baj, hisz gyerekek voltunk, a gimi nekem viszont szöges ellentéte volt ennek. Itt megtanultam mindent, ami korábban kimaradt a közösségi életemből. Megtanultam elfogadni a másikat, megtanultam meghallgatni mindenkit, megtanultam úgy összeszervezni a dolgokat, hogy lehetőleg az mindenkinek megfelelő legyen, úgy érzem nagyon sokat fejlődtem a konfliktuskezelés-és megoldás terén, ezen megtapasztaltam milyen érzés, amikor figyelnek az emberre, amikor van közösség, összetartás, amikor baj van és ott vagyunk egymásnak támasznak, amikor jönnek a megpróbáltatások, mi mégis tartjuk egymásban a lelket. Amikor valaki kicsit gyengül (akár tanulmányaiban), de mi ott vagyunk, felkaroljuk, segítünk neki és segítünk egymásnak.
Viszont ez is véget ért. Minden véget ér egyszer. De nem vagyok szomorú, mert ez az élet rendje. Elfogadtam. Nem sírok mostmár. Szeptembertől mindenki új környezetbe csöppen majd, új embereket ismer meg és az lesz az igazi próbatétel a gimis évek alatt kialakult kapcsolatok számára. Mert akik ezek után is tartják majd a kapcsolatot, azok biztosak lehetnek benne, hogy igazi barátra/szerelemre leltek. Kíváncsian várom a további hónapok hozadékát.
Most viszont megyek, mert találkozok néhány osztálytárssal, vagyis már volt osztálytárssal. De furcsa ez..
Hazafele pedig beugrok a könyvtárba. Igaz ugyan, hogy megfogadtam, hogy nem fogok már a szóbeliig olvasni, mert elterelik a figyelmem a tételekről, de úgyse bírom ki. Ha hazajövök, akkor viszont törizek, meg tanulok egy kis egészségügyet is, mert újabb hét kezdődött és jövőhéten már írásbeli, jááj. :)
Este pedig találkám van. Elvileg kettő is. Neem, tudom, ez nem jó ötlet, az egyiket biztosan lemondom, és már tudom is, hogy melyiket. Majd írok egyébként erről is, ha itt lesz az ideje.
Most rohanok, mert lekésem a buszomat. :D Szép napot Nektek! :)

"Amikor lezárul egy ciklus, bezáródik egy ajtó, véget ér egy fejezet - mindegy, hogy nevezzük, a lényeg az, hogy magunk mögött hagyjuk életünknek azokat a pillanatait, amelyek már elmúltak."